Nemcsak városi legenda, hogy az "olcsó" Continental gumik "másodosztályúak". Erről a forgalmazó honlapján így nyilatkozott:
„Continental köpenyeink túlnyomó része másodosztályú. Ez a következőket jelenti:
A gyári minőségellenőrzésen másodosztályúnak minősített termék. A gyakorlatban ez kissebb esztétikai hibákat, a szövetszerkezet kissebb rendellenességeit jelenti, a gumi futásában kissebb egyenetlenségek jelentkezhetnek. Reflex oldalú kivitelnél előfordulhat a fényvisszaverő fólia folyamatosságának hibája. Ezek a jellemzők nem befolyásolják a termék használhatóságát, ugyanazon keverékből, gyártástechnológiával, defektvédelemmel készülnek, mint az első oszályú termékek.
A másodosztályú minősítés értelemszerűen az árban is tükrőződik.”
Forrás: Gu-Ma-Ker Kft.
Személy szerint bátran ajánlom ezeket a gumikat. Igaz, nagy ritkán előfordul, hogy érezhetően szerkezeti hibás a gumi, ilyenkor üt, dobál, viszont ez legtöbbször csak akkor derül ki, ha már feltettük. Van, hogy csak tükörsima úton érezzük, de néha bizony elég szembeötlő. Ez a rizikófaktor benne van az igen alacsony árban, viszont ebben az esetben a boltok szinte kivétel nélkül becserélik őket, ha visszavisszük.
Az összes többi eset szigorúan esztétikai hiba, és azok sem túl szembeötlőek, néha észrevehetetlenek, ha nincs a kezünkben egy hibátlan darab. Az ár gyakran a felénél is kevesebb egy "A" kategóriásénak.
Amiért én ajánlom ezeket a gumikat, az a kiváló defektvédelmük és relatív hosszú élettartamuk. Én eddig három ilyen gumit használtam mindkét keréken 3000km felett, városban, vagy országúton, mindhárom "B" kategóriás és 1000-2000Ft között volt az áruk/db.
Continental Contact 37-622
Hátul 2000km után még csak enyhe kopás látható, tehát mondhatjuk, hogy kiváló élettartamú. Úgy saccolom, hogy 6000km-ig biztosan jó lesz. Repedések nem láthatóak. Vizes úton, esőben nagyon jól tapad. Nem hagyott még cserben sosem. Defektek száma: 0. Nálam a reflexcsík talán kicsit excentrikus, de nem feltűnő. Egyéb hibát nem tapasztaltam.Mért szélesség: 32mm 6 bar-on.
Tartósság: ![]()
![]()
![]()
![]()
Tapadás: ![]()
![]()
![]()
Defektvédelem: ![]()
![]()
![]()
![]()
Sebesség: ![]()
![]()
![]()
Continental TouringPlus 28-622
Ez a gumi puhább keverékből készült, az aszfalton is hallható ha kanyargok, vagy kiállva emelkedőn tekerek. Esőben nagyon jó a tapadása, sosem éreztem, hogy megcsúszna kanyarokban,. 3000km-nél hátul már erősen kopottas, de még 1000km-t szerintem kibír. Repedések nem láthatóak. Az egyik reflexcsík egy idő után levált, egyéb hibát nem fedeztem fel rajta. Defektek száma: 0. Mért szélesség: 25mm 7 bar-on.
Tartósság: ![]()
![]()
Tapadás: ![]()
![]()
![]()
![]()
Defektvédelem: ![]()
![]()
![]()
![]()
Sebesség: ![]()
![]()
![]()
Continental Sportcontact 26"-1,6 és 1,2
Ebben is benne van már több, mint 3000km, hátul 1.6-osat használok, mert szélesebb a felnim, elől 1,2-es fut. Láthatóan tele megy üvegszilánkkal, amit néha kiszedegetek belőle, de defektem eddig nem volt vele. Ez a gumi viszont nagyon rosszul tapad. Szárazon is csúsztam már meg vele kanyarban, fékezésnél is könnyen blokkol a kerék. Vizesen nem egyszer vágódott ki alólam a gép. Elég egy kis repedés az aszfalton, és megvezeti a kereket. Ezzel szemben nagyon gyors gumi. Országútra tudnám ajánlani, illetve városba „jóidőben”. Az enyémen a felirat enyhén félrecsúszott, egyéb hibát nem találtam.
Tartósság: ![]()
![]()
![]()
![]()
Tapadás: ![]()
Defektvédelem: ![]()
![]()
![]()
![]()
Sebesség: ![]()
![]()
![]()
![]()
Mindhárom gumira igaz, hogy egyetlen egy defektet sem kaptam velük!. Korábban más márkájú gumikkal (nem Schwalbe) az átlag heti 1 lyuk volt. Az maga volt a rémálom. Gondoltam, hogy teszek egy próbát a defektvédős gumikkal. Nem bántam meg, azóta csak ilyet veszek. A város tele van szeméttel, üvegszilánkkal. Én meg 80 kiló vagyok+zsák+bringa. Ha sok a defekted, akkor mindenképpen ezt javaslom neked is!
Észrevehettétek, hogy a gumik valójában nem olyan szélesek, mint az gyárilag fel van tüntetve. Ennek több oka lehet. Az egyik, hogy inkább a magasságára vonatkozik, a másik, hogy így jelentős "súlycsökkentés" érhető el gyártói oldalról. Akár a keskeny, akár a szélesebb gumikat kedvelitek, ennek tudatában válasszatok. Én leginkább a 28-as TouringPlus-nál lepődtem meg. Keskenyebb, mint a 25-ös Maxxis Detonator.
Defektmentes évet!
De csak jót szabad :)
Skacok, (mivel csak jót szabad) nem mesélek a negatív élményeimről. De azt elmondom: continental gumit nem teszek kerékre még ingyen sem, sőt, akkor sem, ha fizetnek érte.
Én a Traffic 2.1-esről tudnék mesélni. Ha lesz időm, meg is teszem.