#39
Csináld magad! (CSM)
csináldmagad, szerszámok, szerelés 2018 / Február
Talán már nem nagy meglepetés, de én mindig is az az ember típus voltam, aki maga szerelte meg a dolgait. Kivéve akkor, ha olyan mértékű volt a baj vagy hiba, amit nem tudtam megoldani. Így van ez a biciklimmel is, mert viszonylag egyszerű szerkezetek ezek. Meg idővel bele is lehet tanulni, ha éppenséggel nem vagyunk teljesen képben valamivel. Pláne, hogy az interwebz tele van segítő oldalakkal, videókkal. Persze ehhez kellenek a megfelelő szerszámok is. De ezeket is elég folyamatában beszerezni akkor, amikor éppen kell valami az adott szervizelési feladathoz. Az én kis szerszámos
ládámban sem található még meg minden szerszám. (1-2 hiányzik már csak) Sőt, vannak olyanok is, amiket én magam készítettem. Pl a láncos kulcs, vagy az octalink hajtókar leszedőhöz való adapter. Bár ez utóbbi elég egyszerű dolog, nem sokat kellett rajta "készíteni".
A megfelelő szerszámok fontosak, mert én is jártam már úgy, hogy az egyik
pedál nem akart lejönni egy mezei 15-ös villás kulccsal és addig csesztettem, míg teljesen lekerekítettem az anyát. Nem maradt más megoldás, mint roncsolva leszedni a pedált. A mostani pedálom már imbuszos szerencsére.
A biciklire is magam építgetem, amit éppen megálmodok. Vagy éppen szerelem le, ami nem kell rá. Ezt itt már láthattuk is pár alkalommal. A jövőben is lesz pár DIY (CSM) projektem. Nem nagy dolgok, de lassan készülnek, mert vagy az alkatrészre várok (pl megfelelő (donor) alkatrészeket keresgélek a neten, esetleg boltokban, vagy Kínából fog jönni valami) vagy mással foglalkozom és e-miatt nem jut erre idő. Pl. biciklizni is kell! És nyáron inkább tekerek, mint bent a szobában szerelek. Nem szabad ezeket a dolgokat sürgetni. :) Van, amit már 1-2 éve kitaláltam, de egy vázlattól sincs több még belőle. Na de majd egyszer!
Talán az egyetlen dolog, amit nem magam csinálnék az a kerék centrírozása. A kisebb kilengéseket néha magam veszem ki a kerékből, de tökéletesre ezt se mindig van türelmem megcsinálni. Szerelőállványom sincsen, ezért néha fejjel lefele szerelgetem. Ha nagyon akarnék építenék egyet, de hely se sok lenne neki. Egyelőre jól megvagyok nélküle.
Ide a végére meg jöjjön pár régebbi CSM cucc, amit gyűjtögettem, hogy majd egyszer lesz belőle egy írás. Nos külön írás ezekről most sincs, de a képek amúgy is magukért beszélnek. Talán annyit még, hogy a póló fehérítővel (clorox) van kezelve.
Bringás póló:
Vágás -
Maszkolás -
A kész felirat
Egyéb:
Kulcstartó -
Villogó felfogatás 1 -
Villogó felfogatás 2 -
Villogó felfogatás 3