...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack
#49
Szerviz: Légtelenítés
szerviz, szerelés, beállítás, csináldmagad 2018 / Május
Még tavaly cseréltem féket decemberben, de egészen márciusig nem sokat mentem vele így nem derült ki sokáig, hogy bizony levegős lett a hátsó fékem. Mivel a cső hosszú volt, levágtam magamnak mindkettőből és ekkor kerülhetett egy kis levegő a rendszerbe.
Elvileg meglehet úgy csinálni, hogy ne kerüljön, de nekem nem sikerült. Szóval csak tavasszal derült ki, hogy a hátsó fék mintha gyenge lenne. Sőt, utána még hetekig nem is törődtem ezzel, lévén, hogy nem volt vészes.
Azért se tűnt fel hamarabb, mert én mindig mind a két fékkel egyszerre fékezem. Meg igazából az se tűnt fel, hogy másabb érzés lenne a kar húzásra.
A lényeg a lényeg, hogy gondoltam, mi lenne ha légteleníteném. Meg is vettem az olajat, de légtelenítő tartály éppen nem volt a boltban. Nem baj, megoldom anélkül. Kerestem egy olyan valamit, amit a fék légtelenítő nyílásába bele tudok tenni. (hajfestékes tégely kupakja vagy mi volt ez). S ha már csinálom, akkor az elsőt is megvizsgáltam és azt is légtelenítettem.
Az első fékben 3 buborék volt, ami nem biztos hogy magából a csőből jött ki, mert az érzésre nem lett jobb. (meg az jó is volt előtte is). A hátsó fékben viszont már maga az olaj szinten is látszott, hogy kevés. Szerintem eleve már kevés is lehetett benne, mert cső vágáskor nem csepegtettem le sehova 1 cseppnél több olajat. Szóval ott vagy 10 légbuborék is a felszínre jött. Ezek után a hátsó fék érezhetően jobb lett. Már simán blokkolni is tudom nagyobb sebességnél is, ami eddig csak lassú sebességnél volt lehetséges. Szóval jah, ideje volt erre is ránézni.
További képek:
Tartály 01 -
Tartály 02