...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack



#143 Helyzetjelentés(ek): Csotrogány
balszerencse, pech, lopás, tolvaj, csotrogány2021 / Augusztus
Az augusztus nem indult túl jól, mert egy tetves tolvaj eltulajdonította a másodszámú bringámról (csotrogány) az első kerekemet. Az egész fényes nappal történt és ráadásul a lépcsőházunkban. A bringa a szokásos helyén a földszinten volt tárolva a lépcsőkorláthoz lakatolva. (csak a váz) A fene se gondolta, hogy ezen a környéken ilyen is megeshet. (Bár régen is ugyanonnan lopták el a bringánkat, szóval min csodálkozom). Ez az eset azért elgondolkoztatott újra, hogy oké, hogy csak boltba járós bringa, de ha ellopták volna teljesen, azért az nem esett volna jól. Pláne, hogy már régóta tervezgetem, hogy átalakítom (fejlesztem) picit azt a bringát is. Annak ellenére, hogy régebben azt mondtam, hogy kb értelmetlen fejleszteni (jobbá tenni), mert csak jobban a tolvajok célpontja lenne. De most már úgy gondolom, hogy meg kell adni annak a bringának is ami jár, hogy azzal is valamilyen szinten "stílusos" legyek, ha már napi szinten közlekedem vele. És így, hogy tároláskor azt is el fogom hozni biztonságosabb helyre, már elég jól lecsökkentem a "szabad prédaként" töltött idejét, amit felügyelet nélkül hagyok. A boltokba járások során pedig átlag 10 percekre van magára hagyva a kerékpár, ami meg tényleg nem sok. A lényeg, hogy mostantól nem hagyom lent ezt a bringámat sem. Kemény világban élünk, ahol minden, ami mozdítható, azt el is viszik idővel. Egyébként az idióta tolvaj nem a gyors záras hátsó kereket vette ki, hanem a kulcsos elsőt. (Lehet hozott magával szerszámot? De akkor is hülye volt, mert a hátsó értékesebb. Vagy lehet neki kifejezetten az első kellett. Na mindegy. Rohadjon meg! !@#$%^&)

Amúgy kb több mint 1 éve a fejemben van már ez az átalakítás is. Kisebb változások ugyan már vannak eszközölve azóta, csak hát ezzel is lassacskán haladok. Már egy ideje egy sebesség van csak. Eleinte 37/15-ben nyomtam, de egy ideje már itt is változtattam az arányokon. Most 37/13 van. Elöl még 2 lánctányér van, de csak azért, mert még az eredeti lánctányérok vannak fent, amiket ugye megcsonkítottam. A gumiköpenyt is terveztem lecserélni valami városi barázdásra (bár nem nagyon találok olyat, amilyet akarok, így lehet maradok a bütykös guminál.), de ez az eset most ezt is felgyorsította. Szerencsére már volt nekem itt egy pót első kerekem, amire csak külsőt és belsőt kell raknom majd. Így ez a lopás ügy tulajdonképpen csak ezek beszerzési árába került most nekem. Vagyis nem egészen, mert így akkor már mindkettő külsőt cserélem.

Amúgy csak hogy mennyire lusta(?) vagy inkább "szarokbele" vagyok most, az eset óta sem csináltam semmit a hátsó fékem ügyével. o.O Hát így vagyok kérem szépen... egy db működő fékkel. :D ...de tényleg illene már megcsinálni bazze. Csak elég sok egyéb dolgom is van. Még legalább 2 túrát illene az idénre bepréselni. + Bazz... még a kihívásos napom is hátra van! :/ ... és nem akarom idén is kihagyni!!!

Képek majd később a csotiról.