...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack



#154 Erőpróba, Borsod, Bringaút
erőpróba, bringázás, tarcal, teljesítmény, felfedezés, borsod2022 / Április


Ez a bejegyzés annak kapcsán jött létre, hogy cirka 2 hét alatt 2 db túra is lesz Borsodba. (Ami igazából hagyományként évről évre ismétlődik is) Az elsőnek (amin tulajdonképpen már túl is vagyunk) a célpontja a Tarcali Áldó Krisztus szobra volt. Ez a Zöld kerekesek erőpróbája, amit tavaly kihagytam ... és igazából most sem velük mentem, mert én csak kb 11 óra után tudtam elindulni a 9-órai csoportos indulás helyett. :/ A második természetesen a Bringa Piknik lesz május 14-én. Akárhányszor is lesz eme helyekre túra én mindig is menni fogok, ha tehetem. Viszont már (fejben) tervezgetem Borsod többi részébe is a túrákat. Nem ígérem, hogy az idén, de ami késik... Bár a miként megintcsak kérdéses, hiszen 1x1 lévén azért korlátozva vagyok mert ott igencsak vannak dimbek-dombok.

(És) Ha már végül elmentem egyedül Tarcalra (és utána Bodrogkersztúrra is), így alkalmam volt a Tokajt megkerülő (még épülő) bringaút megtekintésére is. Ha jól emlékszem idén tavaszra mondták, hogy kész lesz, de a képeket elnézve én ezt azért kétlem. (lásd képek lentebb!) Egy darabig kész van a még hiányzó Tarcali szakaszból, de a vasúti átjáró előtt több száz méterrel vége lesz. Bodrogkeresztúron pedig még egyáltalán nincs semmi. Még alap is csak egy kisebb szakasznál van. A tóbbi még csak homokos nyomvonal.

Egy biztos, hogy útvonalakból nincsen hiányom. Szabolcsban is szeretnék még több helyre eljutni. Még ha semmi látnivaló sincs egy-egy adott célpontomnál, akkor csak a tekerés és felfedezés (pl a bringautak állapota, milyensége, stb) öröméért. Iletve egyik célom, hogy biciklivel a lehető legtöbb nagyobb településre eljussak a saját megyémben. Csupán azért, hogy elmondhassam magamról, hogy "ez is megvolt".

Kapcsolódó képek:



Kapcsolódó bejegyzés: Terra incognita