...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack



#161 Bringatárolás otthon (2)
bringa, otthon, lakás, tárolás, praktikusság, helykihasználás2022 / Június


Közel két éves huzavona után most ennek a projektnek is pontot tehetek a végére. Ugyanis kb ennyi ideje tudom már, hogy a bringa régi helye azért még sem a legjobb. A bicaj ugyanis a napi közlekedésem "vonalában" volt a kazánszekrény előtt a folyosón, amit mostanában egyre többször nyitogatok ki, így a bicajt olykor el kellett tolnom előle. Nem nagy dolog, de mivel egy nagyobb és hosszadalmas lakásrendezgetésbe / felújításba / lomolásba vágtam bele egy ideje, így a bringának is megálmodtam egy új helyet. Az új pihenőjét a kisszoba sarkában az ajtó mögött gondoltam ki először. Hogy még kisebb helyet foglaljon el, ezért egy függőleges tárolást képzeltem el, ami egy kampó segítségével lehetséges. Gondoltam rá, hogy magam csinálom meg ezt is, de ahogy nézegettem, egy megfelelő kampó is 1500 - 1800 pénzbe fájt volna. (a többi részét csináltam volna magam, mint pl a falvédő és egyenesen tartó része) És az még nem is nézett ki jól. Így végül vettem egy direkt ilyen akasztós bicaj-kampót 3000 pénzért.

Ez volt kb 1 éve már. ... Ezt a tárolót azóta se fúrtam fel a falra, mert... mert valójában "eddig" gondolkodtam rajta, hogy mégis hol lenne az ideális helye a bringámnak. (Igazából a fontossági listámon sem elől szerepelt) Azóta már új ötletem támadt ezzel kapcsolatban, amihez végül vettem egy másik fajta bicajtárolót. Ehh. :D Ez a megoldás sokkal jobban tetszik és mutatósabb is. Bár így -3000 HUF, de sebaj. (max eladom a régit) Azon is sokat gondolkodtam, hogy most vízszintesen tegyem-e fel a tartót vagy sem, illetve hogy melyik falra tegyem fel. Végül a képen látható megoldásnál maradtam. Viszont a fal kihasználtsága okán, meg egyebek miatt is egy külön "biciklis falat" álmodtam meg a tartó felszerelése közben. Amin végül is maga a bringa van és az ehhez szükséges kellékek. Mint pl; táska, napszemüveg, kulacs(ok), sapka, bringás pólók és ilyesmik. (szerszámokat egyelőre még máshol tárolom) Ha így nézem a dolgot, jó hogy eddig vártam ezzel, mert így tulajdonképpen praktikus látványelemként is funkcionál az egész fal. (amit tetőtér lévén igy is nehézkesebb megfelelően berendezni)

A bringa régi helyén amúgy magam is néha beleakadtam a kormányba egy-egy lengősebb ruhadarabommal. Olyankor picit borult / fordult is a bicaj, a kereke meg néha a falat koszolta. :/ Szóval 7-8 év után eljött az ideje ennek is, hogy új helyre költöztessem a bringámat. Most már nincs útban és még dekorációs célt is szolgál.

Kapcsolódó bejegyzés: Bringatárolás otthon