...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack



#162 Harmincegy nap kerekezés
kerekezés, bringázás, rekord, kihívás, önfejlesztés2022 / Június


Még a tavalyi idősávos bejegyzésem után támadt egy másik ötletem is. Vagyis tulajdonképpen kiegészítettem azt és lett belőle egy szokásom úgymond.

Régebben már feltettem a kérdést magamnak, hogy sikerülhet-e a havi 1000 km-t letekernem. (Ha napi szinten bringáznék - tehát nem csak közlekednék - akkor simán.) ...és adta magát az újabb kérdés, hogy miért is csak hétvégente bringázom? Bár régebben már kifejtettem az okokat, de igazából, ha nagyon akarnám tudnék hétköznap is egy kis időt szorítani rá. És ezt tovább gondolva azt találtam ki végül, hogy az egyik hónapban minden egyes nap bringázni fogok. (esős napokon nyilván nem) De nem csupán ennyi, hanem hogy minden egyes hétköznapi napon letekerjek legalább 20 km-t. És így is tettem. Először Májust, aztán Július-t választottam erre a hónapra. Este felé kellemes idő van, tehát a munka utáni teendők elvégzése után többször el tudtam indulni egy-egy körre.

Ami a gyakorlatot illeti nem variáltam túl a dolgot. Minden egyes nap nagyjából ugyanakkor indultam (19:00, 20:00) és ugyanazon az útvonalon tekertem általában. (a célom a jó haladás elérése volt, gyakorlatilag az "egyenes" útvonalak) Kivételek azért néha akadtak időben és útvonalban is. Nagyjából egy órát tekertem napi szinten. De volt hogy 1.5 órát is. Olyankor 30 km is összejött. Végig tartottam egy "megfeszített" tempót, hogy ne csak egyszerű kerekezés legyen, hanem kardio edzés is egyben. (20-25km/h) Így nagy átlagban a 25 km távolság meg is volt napi szinten. Ezzel a módszerrel akkor új rekordom is lett. (706km egy hónapban). Azóta is próbálgatom eme szokásom megtartani, és ismét szembesültem azzal, hogy amit én kigondolok, az többször nem olyan egyszerű kivitelezni. Bár amit tudok megteszem, de szerintem nem tudom azt megoldani, hogy minden nap tudjak menni. Akár eső miatt, de inkább az egyéb teendőim miatt. (bár eddig még csak 3-4 hónapban próbálkoztam) Azóta már a célom is más lett, tehát nem végig akarok egy hónapot tekerni, hanem csak minél többször mehessek. (Ügye elég egy napot kihagynom és borul az egész.) Tehát lejjebb is adtam az igényem valamilyen szinten. Már nem kergetem az 1000 km célt sem, bár lemondani sem mondtam le róla azért. (azt össze tudnám kevesebb nappal is hozni, csak keményen kellene tekernem hétvégente. ^^)

Egyébként, ha úgy nézem minden egyes nap bringázom, mert a kettessel minden nap közlekedem. Tehát, ha nem is a táv, de a minden egyes nap "kerekezni" már rég teljesült. ^^

Kapcsolódó bejegyzés(ek): Bringás idősáv