...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack
Include file. A teljes stilizált verzió @ bringablog.hu/index.php?year=2023
#183 Helyzetjelentés + Évértékelő
mi a helyzet, mi van, hírek, életjel2023 / November
Adok már magamról egy kis életjelet, ha így alakult újfent, hogy semmi időm nem volt a bloggal sem foglalkozni. De ez hamarosan változni fog szerencsére! :)

Az idei évem lesz a legrosszabb, nem pedig a tavalyi. (bringás szempontból ugye). Ugyanis sikerült az akkori mélypontomat is überelnem. Persze ez nem jó dolog, de ez is egy eredmény. Ugyanis eddig csak 460 Km-ert sikerült 2023 Június 2-tól tekernem. o.O (Június 169 km, Július 290 km és ennyi!) Pedig az időjárás igazán engedte, hogy egészen November elejéig is tekerhettem volna akár. (átlag 15 C fokok napközben)

Egyébként semmi mással sem haladtam előre. Bár belekezdtem a kettes bringával kapcsolatosan valamibe, de majd erről úgy is írok hamarosan. De úgy összességében a falon porosodik ismét a bringa és nem voltam kb sehol az idén. :/ Na de majd jövőre! :D

Egyelőre ennyit. Hamarosan (december közepe, vége felé) jön az újabb írás / téma / bejegyzés.
#182 Ugródeszka: Célpont nélkül
bringázás, tekerés, tokaj, party2023 / Július
Eddig nem nagyon ment a "szekér", de ha tudok, akkor azért bringázok valamennyit, még ha nem is túra szinten. Most a legutóbbi Bringa Party-n is csak Nyirtelekig mentem a többiekkel, aztán én mentem a saját utam felé. Ami igazából nem volt megtervezve, csak azt tudtam, hogy Tokajig biztos elgurulok. Végül úgy alakult, hogy megnéztem a Bodrogkeresztúrig tartó épülő bringautat, hogy meddig van már kész. Igazából már csak kisebb szakaszok hiányoznak belőle. 80%-körülire tenném a készenléti szintjét. Ez után elindultam a másik irányba (vissza) Tiszaladányig. (a töltésen át) Végül 100 Km-ert tekertem le aznap úgy, hogy fogalmam sem volt még reggel, hogy hova is megyek. Bár minden nyáron van jó pár túra tervem, de most nem akartam sokkal messzebb menni.

Ha idén nem is, (kétlem), de jövőre már biztosan kész lesz a hiányzó szakasz és akkor tényleg körbetekerhetővé válik a Tokaji hegy. Amit a következő Bringa Pikniken biztos körbe is fogunk tekerni. :)

Kapcsolódó képek:
Bringaút Bodrogkeresztúrig (a képek nem sorrendben vannak. És még mindig burgonyával fényképeztem. ^^)
#181 Szent Iván éji tekergőzés
tekerés, este, június 23, zöld kerék, tekerj a zöldbe2023 / Június
A már hagyományos Szent Iván napján való zöld kerekes esti tekerés most még sem lett úgymond "hagyományos", több okból sem. Pl mert új útvonalon tekeregtünk. (Nyíregyháza-Nyírszőlős-Verba tanya-Sóstóhegy-Sóstógyógyfürdő-Nyíregyháza, 20 km) Ezért a gyülekező is máshol volt most. (Tölgyes-autóbuszállomás, Hármasdombi bejárat előtt) Ráadásként meg még a 23-ára (pont estére) megérkező eső miatt el is lett napolva az esemény a következő szerdára, amikor ismét esett még késő délután egy kis eső, jól ránk ijesztve.

Amúgy meg már hűvös is volt az eső miatt. :/ Én is hosszú nadrág és pulóver kombóban mentem végül. (és jól tettem, mert este 10-kor már tényleg hideg volt.)

Az esemény képekben.itt (zoldkero.hu)
#180 Pedál-tuning
pedál, hajtás, csúszásgátlás, tüske tuning, cipő2023 / Június
Klikk a nagyításhoz!

Új cipő vásárlása előtt állok, mert már eléggé szétment a régi. (amúgy elég sokáig bírta). Így viszont a pedálon lévő elég masszív tüskék finomítása, azaz rövidítése szükségeltetett, hogy jobban védjem az új cipő talpát. Default állapotában ugyanis a tüskék kb 3 mm-ert is kiállnak, ami azért eléggé roncsoló hatású lehet bizonyos cipőkre nézve. Ez be is bizonyosodott az előzőnél az évek során. Bár nem csak a cipő talpa ment szét ezen idő alatt, hanem máshol is egyéb okokból. De így a rövidebb tüskékkel már legalább nem szúrhat bele a talpba annyira, amikor ráállok a pedálra. Ez egy teszt is most, mert elképzelhető, hogy majd még kisebbre kell vennem a tüskéket.

Egyébként meg nem is értem, hogy miért nem csináltam meg ezt hamarabb, mivel indokolatlanul is hosszúak voltak ezek a "tüskék" az én bringázási stílusomhoz, szokásaimhoz. Fele ekkora csavarhossz is bőven megfogja a cipőt.

Kapcsolódó bejegyzés: Pedál mizéria
#179 Csá! Mentem!
tekerés, túra. egyedül, biztonság, segítség2023 / Június
...vagy valami hasonló köszönés hangzik el akár tőlem is (már persze ha van kinek mondani) és már pattanok is a bringára, aztán tényleg már otthon sem vagyok.

Legutóbbi tekerésemkor jutott eszembe / gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen én többször megszegem az egyik fontos bringás iratlan törvényt, miszerint ha messzebbre megyek, akkor arról jó ha tud rajtam kívül más ember is. (célpont, útvonal) Ugyanis bármi lehet velem az úton. Hiába fittnek tartom magam, de az ördög sosem alszik és bármikor lehet valami nagyobb baj vagy baleset. Azért csak 43 vagyok már. Vagy akár a bicajjal is lehet akármi. Pl legutóbb legalább 15 + 5 km-en át olyan földúton/egyéb helyen haladtam, ahol szinte a lélek sem jár. Ha egy ilyen helyen lenne bármi is, az bizony nem olyan jó. Bár ha tényleg lenne egy ilyen helyen valami gebasz (pl szívroham, agyrázkódás) és még ha tudná más is a pontos helyem, akkor sem biztos, hogy időben jönne a segítség. :/ No de ez lenne a legrosszabb forgatókönyv, amire azért kevés esély van. Egyébként, aki még nem tudná, a pontos helyünk meghatározására vannak különböző mobilos software-ek, ahol egy másik fél (saját mobilján, vagy egyéb gépen) is látja éppen merre vagyunk. (legegyszerűbb pl. a google map -> share location)

Egyéb problémák esetében is persze előny, ha tudják mások is a poziciónkat. (vagy legalábbis nagyjából) Én sem szivesen tolnám a bicajom 50+ km-en át egy esetleges műszaki hiba miatt. Inkább oda hívnék valakit. Bár egy elhagyatott erdős terepen pl nem biztos, hogy el tudom mondani, hogy melyik fánál, leágazásnál, útnál hova forduljon.

Szóval, hogy most ez így realizálódott bennem, tulajdonképpen így már kicsit akár rizikósabbnak is látom, ha egyedül megyek bárhova is. (bárhogy is, de tényleg ott van a "levegőben", mint a defekt lehetősége is) Sajnos, mivel nekem nincsen mobil netem, így nem tudom valós időben megosztani a helyzetem. Így marad az, hogy elmondom a célpontom, útvonalam. (legalábbis mostantól megpróbálom nem elfelejteni) Aztán a sorsra bízom magam. :)
#178 Doboz. Nem táska
tekerés, kaja, nasi, táska, doboz, tárolás 2023 / Június


Annyira már nem vagyok híve, hogy hátitáska legyen rajtam a túrákon. Még azt a picikét sem szeretem már, amit több éve használok. (fő oka a táska miatti izzadás) Ennek kiváltására most váltottam egy kis lapos dobozkára, amibe belepakolom a különböző szeleteket, és úgy az egészet meg a nadrágom oldalzsebébe teszem. Másik zsebbe meg mennek az egyéb étkek és ami még kellhet még. (az esetlegesen szükséges szerszámok már a bringán vannak egy ideje)

Így is, hogy kb 2 óránként eszek valamit, akkor is legalább 6-8 órára elegendő étel fér el a zsebeimben. (nagyrészt energiát adó) Úgyhogy most kipróbálom a hátitáska nélküli túrázást.

A piknikes tokaji utat is már így tettem meg és kb nem is zavart az eleinte még nehezebb (tele) dobozka a tekeréses mozdulatoknál. (Nem mozgolódott ide-oda.) - Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. :)

Kapcsolódó bejegyzés: Nem árt, ha van nálunk...
#177 Kilométer napló: Ötödik év
távolság, tekerés, bringázás, km, computer, adatok, 2022-20232023 / Június


Nem néz ki jól ez a grafikon, az biztos. - Nem szeretnék már panaszkodni, de nem tudom szó nélkül hagyni a dolgot na. (elég bosszantó ez, mert amúgy mennék kifelé a természetbe bringázni, ha csak tehetném)

2014-óta a legrosszabb évem ez az utolsó (2022-2023). Mindössze 1263 km-ert tekertem egy év alatt. A tavalyi majdnem 3000-hez képest pláne elég gyér. Gyakorlatilag majdnem 7 hónapot a falon volt a bringám. (októbertől május végéig) Az eddigi években már azért márciusban elkezdtem a tekergést, még ha akkor éppen csak-csak. De áprilisban már mindenképpen bringáztam többet is.

No de ezt hozta az élet. Kb 4 hónapom van még, hogy még jó időben tapossam a pedált. Aztán majd kiderül, mi lesz jövőre.

Kapcsolódó bejegyzés: Kilométer napló: Negyedik év
#176 Bringa Piknik 2023
bringa piknik, tekerés, tömeg, tokaj, rendezvény, 20232023 / Május
Az idei piknikes tekerést most nem használtam ugródeszkának, ahogy mostanában szoktam, mert gyakorlatilag előedzés nélkül vágtam neki ennek a kb 70+ km hosszúságú útnak. Ami már csak azért is érthető, mert 2-3 hétig valami (gyulladás) volt a felkarommal és vállammal, ami miatt szintén nem tudtam előtte kicsit felkészülni. Szerencsére a túráig megjavult annyira a dolog, hogy el tudtam végül menni. (bár még nem teljesen vagyok felépülve) Szóval előtte semennyit nem bringáztam. Ennek ellenére egész jól bírtam. Csak a szokásos kellemes fáradtság volt utólag. Az is igaz, hogy most is megálltunk többször pihenni és enni, inni. Az idei pikniken már három piknik pont is volt, ahol ezt megtehettük.

Bár nagyjából tudtam én, hogy megyek, de nem volt biztos a dolog. Olyannyira nem, hogy az előtte való napon este cseréltem még gumi belsőt, mert észrevettem, hogy a szelepnél ereszt bizonyos esetekben a kerék, én meg így nem akartam kockáztatni. Illetve a bicajt sem néztem át különösebben. Szóval elég ad hoc jelleggel indultam neki a pikniknek. Most pl a kis táskámat sem vittem magamal. Helyette minden vackomat az oldalzsebembe tuszkoltam bele. Ami igazából szinte csak kaja volt. Illetve a haverokkal is előtte este és másnap reggel(!) beszéltük meg, hogy ki jön. Így végül 5-en mentünk.

Egyébként ismét sokan voltunk és az időjárás is kegyes volt hozzánk. Főleg ha azt nézzük, hogy az előző napokon szinte végig esett.

Ami még különleges volt idén, az a Tokaj születésnapjára (950.) készült bringás alkotás, amit a Fesztiválkatlannál állítottak ki. Ehhez az alkotáshoz jómagam is küldtem pár bicajos alkatrészt, amiből meglepetésemre jópárat felismertem az alkotáson. :) Számszerint 6-ot is. Legalábbis szerintem azokat tőlem kapták.

A haza felé úton még megálltunk egy kisebb csapaton segíteni, mert egyikük defektet kapott. Nekik a biztonsági defektjavító spray-emmel tudtam (tudtunk) segíteni. :)

Nem nagyom fotózgattam, de azért: pár kép itt. - (tényleg szereznem kell egy normális fényképezőt!)

Egyéb képek: nyiregyhaza.hu - facebook - bringapiknik
#175 Közérdekű felajánlás
leselejtezés, lomkisöprés, piknik, installáció, tokaj2023 / Május


Az idén 950 éves Tokaj miatt a Bringa Piknik szervezői által megálmodott bringás installációhoz én is felajánlok pár régi és már nem használt alkatrészemet. Talán így újjáélednek egy másik formában. :)

Ezen alkatrészeim már amúgy is itt tengődnek évek óta, csak pakolgatom ide-oda őket. Árulgatni sincs már kedvem azért a pár ezer forintért. (mondjuk 1-2 értékesebb és jobb állapotban lévő alkatrészeim még mindig megtartom.)
#174 Na! ...akkor mondom!
kezdés, tavasz, akadozás, mi-a-helyzet, ez van2023 / Április
Ez a szezonkezdés tényleg nehezen indul be most nálam. Időjárás szempontjából is, meg egyéb okok miatt is. Például, hogy március elején valószínű, hogy rajtam is átment a COVID. (bő 1 héten keresztül kínzott) Nem tudom biztosra, hogy az volt-e, de ilyen érzésben még csak 1x volt eddigi életemben részem, amikor a H1N1 vagy valami hasonló járvány volt. Ezért gyanítom, hogy most az lehetett. (Habár a környezetemben már elég sokan régebben átestek rajta, én eddig megúsztam.)

Aztán kb egy hónapra rá (Április elején) ismét ugyanaz a lemez, csak pár előzően meglévő tünet nélkül már. Ekkor szerencsére a 3. nap után szinte semmi bajom nem volt már, de utána az időjárás nem engedte, hogy bringára üljek.

Tehát a bringás élmények is akadozva jönnek. Pl a Zöldkerekesek által szervezett visszamondott túrá(ka)t is lehetne említeni. (időjárás miatt) - Aztán itt vagyok én, aki szintén nehezen indul be. Ugyanis most így április végére megint bajom lett. Most éppen a felkarom és a vállammal van valami, úgyhogy a bringázás (is) egy ideig kilőve. :/ (Egyelőre korlátozott mozgás és gyógyszer nélkül állandóan fájó felkar környéke a panasz) Pedig nyakunkon május 20 is, ami az idei Bringa Piknik dátuma. Az ezen való részvétel pedig alapvetés lenne. Meg majd jönnek a szokásos és egyéb túrák, amiken igen csak illik szintén ott lennem, ha már bringás vagyok, vagy mifene. :) (Még ha nem is mindegyiknél.) - De ugye most ezek is kérdésesek maradnak számomra, amíg rendbe nem jövök. Amúgy külön érdekesség, hogy mindhárom lerobbanásomkor hosszú hétvége is volt. Szóval abszolút nem tudtam semmit csinálni. Pedig most is elég jó bringás idő van, de én meg kénytelen vagyok itthon lenni és pihenni.

Oszt', hogy milyen is lesz ez az év(ad), megjósolni sem akarom már. Kb visszatérek most (óvatosságból) ahhoz a szemlélethez, hogy "majd megyek, oszt' lesz valami". Első bringás éveimben nem nagyon terveztem sose semmit. Csak szimplán bringáztam. Bárhova. Na kb ez lesz most is.
#173 Láncmosó folyadék (update)
tisztítás, láncmosás, update, infó, mi-a-helyzet2023 / Március
4 éve már annak, hogy megpróbáltam környezettudatosan láncot tisztítani. Akkor kb 5 évre saccoltam, hogy elegendő lesz a 500 ml mosófolyadékom. Ha így nézem, akkor most kellene az utolsó decinél járnom, ezzel szemben még ránézésre a felénél járok csak. Szóval nem rossz eredmény ez így. Pláne ebben a mai gazdasági helyzetben, amikor is mindennek felment az ára és bármit is pocsékolni luxusnak számít. Úgyhogy kb 4 évre még elegendő lesz a tisztító folyadékom. Juhé!

Egyébként nem mostam hetente a láncot, csak úgy random időközönként, amikor szükségesnek láttam éppen. Illetve a 2 ml-es adagot sem tudom, hogy tartottam-e. Azt is csak úgy érzésre adagoltam általában. De mindegy is, mert nem kell ennyire tudományosan megközelíteni a dolgot. Csak szimplán ésszerűen használom, ahogy kell és kész. (terepfüggő)

Kapcsolódó bejegyzés: Környezettudatosság
#172 Helyzetjelentés
hírek, helyzetjelentés, infó, mi történt2023 / Március


Tényleg igaz lett, hogy én bizony tavaszig rá se ülök már a bicajra. Ezáltal viszont olyan dologra lettem figyelmes, ami még sose volt nálam. Nevezetesen, hogy a falra akasztott bringámon por van. Mármint "szoba por". (mert egyébként kinti por az mindig van rajta). Szóval az ülés (khm, a nyereg!), a kormány és egyebeken látszik rendesen a benti por. Nos ez azért még sem annyira meglepő, mert itt most már lassan a 6 hónap is meglesz a bringán kivüli élményem.! :/ Az ez előtti években azért télen is bringáztam egy picit. Bár a 3 hónap szünet azért már volt máskor is.

Aztán a számítógépem is darabokban volt egy ideig. Ugyanis egy régi projektemet (ötletemet) valósítottam meg végre. (ez persze nagyon off-topik itt, de azért csak megemlítem. Itt egyébként egy belsőszerv átültetés történt egy új DIY házba. Amit meglepő módon vágódeszkákból mókoltam össze. ^^) Így sokkal kisebb és minimalistább lett az egész gép. - Kép róla itt.

Sajnos nagyon belustultam egyébként más téren is. :( Stílszerűen leeresztettem. A jó időt piszkosul várom már, mert ez így nagyon nem tetszik, ami van most nálam. De az akarás az végülis meg van természetesen, csak a tettek hiányoznak még. Ennek okait említettem már. (mostanában fáradtság, régebben egyéb teendők. Amiből végülis következik: időhiány a bringás dolgokra)

Csak hogy éreztessek pár dolgot, itt egy példa. Kb már fél éve van egy lassan eresztő defektem a kettes bicajomon és annyira "lusta" vagyok megszerelni, hogy inkább 2 naponta 100-at fújtatok bele a kis kézipumpámmal (ami kb 100 másodperc), mint hogy 1x egy 15-20 perc alatt kicseréljem a belsőt. :O Ez valahol nevetséges, de inkább már hatalmas lustaság.

De ahogy az idő enyhül, egyre inkább felkelek én is, és visszatérek a régi önmagamhoz. Mert eddig tényleg egy lusta macska voltam.
#171 Gumi-kérdés
külső, gumiköpeny, használat, csere, elmélkedés2023 / Január


Külső gumival való valós élettartam tapasztalatom nem sok van, vagy inkább szinte semmi, mert a kettes gépen is pl 25(!) éven át volt ugyanaz a gumiköpeny. És nemrég is csak azért cseréltem rajta, mert ellopták a komplett első kerekem. Így pótláskor hátra is vettem új gumit.

Szóval van egy pár 5 éves gumiköpenyem, ami hát valljuk be, azért már elég idősek(?), ha csupán csak az éveket nézem. Viszont, ha csak évi 2000 km-rel számolnék a vele legurult távot nézve, az meg már 10.000 km lenne minimum az 5 év alatt. És itt van hát a kérdés, hogy akkor most mi is van!? Cseréljem-e? Vagy nem-e? Mert a gyártók persze dobálóznak itt a több ezer kilométeres élettartammal, de azok mint tudjuk általában véve egy nagyon ideális adat lenne. Ezért utánanéztem, hogy az általam használt márkánál (schwalbe) mit is írnak. Az általános gumijuknál 2000-5000 km-ert írnak, a marathon jelzésűeknél meg 6000-12000 km van feltüntetve. A marathon plus-nál pedig több mint 10k km-t írnak. (Persze csak irányadó adatok ezek is) Ezek alapján én akkor az általános kategória lennék gondolom. Viszont, ha azt nézem, akkor jócskán túlteljesített, amit én használok. (smart sam, 2.6)

Más oldalak információit nézve pl 5000-8000 mérföldet is írnak cross-country kategóriánál. Tehát elég nagy a szórás, így ezeket az adatokat kb el is felejthetjük, mert úgy is a való élet mondja meg, hogy mikor csereérett egy gumi. - Ez a kopás dolog amúgy is ugye több dologtól függ, mint pl. a pilóta tömegétől, a guminyomástól, a hogyan (pl agresszívan) bicajozunktól, mennyi UV fényt kap (=tárolás), és a talaj típusától is. (+ egyéb tényezők még) Ami a nyomást illeti, nálam valahol a betonkemény és a hegymászósan alacsony között van. Pontos nyomás adatot nem tudok mondani, mert én érzésre (ujjakkal való osszenyomás, hehe) állapítom meg magamnak a megfelelő nyomást. De kb 2 bar körül lehet talán.

Ennyi év után nyilván már láthatóak az elhasználódás jelei (pl repedezett felület), de amúgy én még nem fogok szaladni ezt lecserélni az idén. Nekem nem tűnik vészesnek még a helyzet. Ami betudható annak is talán, hogy nem igazán durvulok a bringámmal és többet megyek földúton, mint aszfalton. (bár a különbség egyre inkább kevesebb, mert több túrám bicajúton és aszfalton történik javarészt) Jó, vannak kisebb repedések, futófelületi kopások (a hátsón ugye több valamivel), de kb ennyi. Úgy gondolom, hogy simán elbringázhatok még vele az idén vagy akár jövőre is. Ha pedig mégis lenne vele valami, szerintem ugyanilyet (vagy hasonlót) fogok venni újból.